| Yaoi tartalmak!
1. rész – A rejtekhely
Amikor este Morris lefeküdt Lilly-re gondolt, a barátnőjére. Illetve, Lilly még nem akart igazán járni senkivel, pedig népszerű lány volt és nyüzsögtek körülötte a pasik, amire Morris nagyon féltékeny volt. Lilly többször megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia, neki most a tanulás a legfontosabb, arra szeretne koncentrálni, nem pedig a fiúzásra. A barátnői győzködték, hogy azzal is foglalkozhatna, ugyanis nem sok olyan lány van, akiért ennyire rajonganak. Lilly azonban hajthatatlan volt. Morris kitartóan várta, hogy Lilly végre járjon vele. Örült is, mert büszkeséggel töltötte el, hogy a lány ilyen felnőttesen gondolkodik.
Egyik nap azt az ötletet vetette fel neki, hogy tanuljanak együtt. Lilly a sok győzködés és pozitív indoklás hatására beleegyezett, de érezte, hogy az ígéret ellenére Morris úgysem fogja komolyan venni. Régóta ismerték egymást, így az idő folyamán elég jól kiismerte. Morris azonban be akarta bizonyítani, hogy most nincs igaza a lánynak, és ő igenis komolyan fogja venni. Mihelyt hazaért, azonnal el is kezdte. Megkereste nővérei könyveit, hogy olyan dolgokat is megtanuljon, ami az ő könyvükben nincs benne. Milyen büszke lesz Lilly, hogy a fiúja milyen sokat tud! A füzetek látványai azonban katasztrofálisak és lehangolóak voltak. Egy füzetben körülbelül ötféle tantárgy egy-egy anyaga volt olvashatatlanul leírva rajzok kíséretével, amik egyáltalán nem a tanulást segítették elő. Morris azonban olvasta valahol, hogy aki óra közben rajzol, az többet jegyez meg, mint aki mereven figyel, így ezzel mentegette magát. A matekfüzetben a gyökjelre felakasztott tanárnő rajza azonban mást mutatott. Az angol füzetében 3 soros, német nyelvű szidás gondosan megválogatott csúnya szavakkal a tanárnőről, a német füzetben pedig ugyanez csak angol nyelven volt. A szamárfülekről és gyűröttségről, szakadtságról már ne is beszéljünk. Bezzeg Lilly-nek! Szépen rendezett, rózsaszín szívecskés borítóval ellátott füzetek, benne a finom kézírása. A címek színesen kiemelve, a tananyagok gondosan különválasztva, szabályok kiemelve és néhány olyan oldal, mely fontos, vagy sokszor kellő információt tartalmazott, színes cetlikkel volt megjelölve. Írása sosem lógott túl a margón; amelyik füzetben nem volt, még oda is rajzolt ceruzával, amit aztán kiradírozott. Szamárfülekről szó sem volt.
„Azért rózsaszín szívecskéket nem!” – gondolta.
Elment vásárolni néhány vadiúj füzetet. Úgy gondolta, ha arra jár, fel is avatja őket. Elment a könyvtárba, leült és jegyzetelni kezdett. Nem csak iskolai dolgokat, hanem néhány alapműveltségi ismereteket is. Bár egyáltalán nem érdekelte őt, mégis úgy gondolta, nem árt tudni. Egész belemerült és már-már kezdte élvezni. Az asztal tele volt könyvekkel, az alacsony, de vékony srác alig látszott ki belőle. Gyönyörű, kék szemével belemélyedt a szövegbe, melyet sötétbarna, rövid haja majdhogynem eltakart.
Miközben írogatott, egy árnyék vetődött a füzetekre.
- Hé, kölyök! Záróra, ideje lenne összepakolni! – szólt rá egy srác.
Morris felnézett. Egy magas, nádszálvékony srác állt előtte. Fekete, vállig érő haja lágyan hullott arcába eltakarva barna szemét.
Hirtelen leült mellé.
- Egyébként Chris vagyok! – kézfogásra nyújtotta a kezét, de miután Morris minden reagálás helyett csak ránézett, visszahúzta. – Ejha, nem láttam sok ilyen szorgalmas srácot.
- Hagyjál! Nem látod, hogy elfoglalt vagyok? – Morris közben egyesével dobálta a füzeteit a táskába, amik ismét gyűröttek és szamárfülesek lettek, vagy el is szakadtak. – Francba!
- Miért nem használsz mappát? – kérdezte Chris.
Morris válasz nélkül felugrott és elment. Chris értetlenül és meglepve nézte a fiú furcsa viselkedését.
Mihelyt Morris hazaért, mérgesen vágta be maga mögött az ajtót. Valamiért potenciális ellenséget látott Chris-ben, de ő sem tudta, miért. Felment a szobájába, megpróbálta felhívni Lilly-t, de nem vette fel. Utólag belegondolva Morris örült neki, mert fogalma sem volt, mit mondjon neki, vagy miről akart vele beszélni. Leült hát a számítógépe elé, de nyomban fel is kelt. Úgy érezte, semmihez sincs kedve.
„Ez a srác teljesen összezavart…” – gondolta magában.
Karra tett kézzel odasétált az ablakhoz, és kinézett. A szomszéd udvar tele volt dobozokkal, és mindenféle csomagokkal, amiket egy utcán álló teherautóba pakoltak bele. Költöztek. Klaus megállt az udvar közepén fáradtan és kissé leizzadva a sok hurcolkodástól. Szomorúan integetett Morris-nak. A fiú felkelt az ablak belső párkányáról és lement hozzá. Morrisék kertjében a végén egy hatalmas bodzabokor volt, amely sátorként borult a földre. A két kert nem volt elválasztva hatalmas kerítésekkel, mindössze csak egy alacsony sövény állt ott. Hosszú évtizedek óta ott volt az, de valahogy sosem akart megnőni, ilyen kicsi maradt. az a bokor volt a rejtekhelyük. Mindig itt bújtak el, ha valami csíntalanságra készültek, vagy valami történetet meséltek, és még sok más alkalommal. Soha, egyetlen barátjuknak sem mutatták meg ezt a helyet, és néha még a szülők sem tudták, hol vannak. Nem gondolták, hogy ott bújtak el a gyerekek, azt gondolták a szobájukban vannak, vagy valahol kóborolnak. Morris megígérte, hogy ezután sem fogja senkinek sem megmutatni ezt a helyet. Még ha Lilly-vel összejön, neki sem, de talán ezt még majd a gyerekének sem. Nem ez az ő titkuk, és róluk tartogat sok-sok emléket, jót, rosszat, vicceset, szomorút. Egyszer azonban már ki akarták vágni, de sikerült meggyőzni a szülőket, hogy annak ott kell maradni. Nem értették, miért olyan fontos ez a bokor, de miután se Morris, se Klaus nem volt hajlandó addig enni egyetlen falatot sem, amíg azt nem mondták, hogy a bokor ottmarad.
A két fiú most is ide húzódott be. A bokor már nagyon öreg volt, a szára megvastagodott, de mégis már látszott, hogy lejárt az ideje és kezd tönkremenni. Persze, még több évtized kell ahhoz, hogy annyira elrohadjon, hogy magától dőljön ki. Attól félt, hogy ismét ki akarják vágni majd, és egyedül, ráadásul majdnem felnőttként már nem tud mit tenni ellene, az éhség-tüntetés sem fog hatni.
- Fiam! Felnőtt férfi vagy már majdnem, viselkedj is úgy! – szinte hallotta a szülők szavait.
Hirtelen kétségbeesett, és nehéz volt meggyőznie magát, hogy most még nincs mitől félni, ki tudja, hány év múlva akarják majd eltüntetni onnan azt a bokrot.
- Morris! Minden rendben? – kérdezte Klaus megszakítva ezzel azokat a szörnyű gondolatokat, amik előbb keringtek Morris fejében.
Morris hirtelen felocsúdott és meglepve nézett a mellette ülő fiúra.
- Persze! – mondta némi habozás után. – Már amennyire minden rendben lehet azok után, hogy elmész…
- Ugyan már! – Klaus próbálta leplezni szomorúságát még maga előtt is. – A kapcsolatot továbbra is tartani fogjuk, vagy nem? És felnőttként meg is látogatjuk majd egymást.
- Igen. Nincs mitől aggódni. Nincs…
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
